Aczél Petra – Veszelszki Ágnes: Deepfake: a valótlan valóság. Budapest: Gondolat Kiadói Kör Kft., 2023, 284.
A deepfake jelenségét változatos témákkal mutatja be az Aczél Petra és Veszelszki Ágnes által szerkesztett Deepfake: A valótlan valóság című tanulmánykötet. 2023-ban adta ki a Gondolat Kiadó, tudományterületi sokféleségét a fejezetcímek is jelzik: Kommunikáció, IT és kiberbiztonság, Jog, Influenszerek, Pszichológia és pedagógia. A gazdagon illusztrált írások olvasása szórakoztató is, nem csupán tanulságos. A könyvet azért éri meg elolvasni egyetemi hallgatóként akkor is, ha valaki nem médiakutató, mert fejlesztheti a médiatudatosságunkat. A deepfake jelenséggel mi, fiatal felnőttek a közösségi médiában együtt élünk, mégsem vagyunk tisztában a jelenség komplexitásával, kiterjedtségével. Belemélyedve a kötet írásaiba, a segítség adott a deep fake felismeréséhez és megértéséhez.
Az előszó figyelemfelkeltő és számos ismerős példával él, melyek közel hozzák a témát. Egy választást is felajánl, amelyre a kötet elolvasása után könnyebb lesz válaszolnunk.
A kötet Veszelszki Ágnes értekezésével kezdődik, az írás alaposan három dilemmához, majd három névutó párhoz (elől/felé, ellen/mellett és alapján/nélkül) köti a fogalmat. Az elől/felé névutókkal a szerző azt a problémakört ábrázolja, hogy az algoritmusok előítéletesek, így a használók körében felerősödik a szociális bizonytalanság. A mellett/ellen névutókkal a deepfake használatának előnyeit és hátrányait tárja fel, itt a szorult helyzeteket a testképek megváltozása, a kiberbűnözés új formái és a hitelesség fogalmának definiálása okozzák. Az alapján/nélkül névutók kifejezetten a hitelesség kérdését élezik ki: nehéz döntenünk közéleti kérdésekben, mivel már vizuális bizonyítékoknak sem hihetünk. A dilemmák között adott a választás lehetősége, ehhez a döntéshez pedig alkalmazzunk kommunikációs perspektívákat. Kommunikáció alapszakos olvasóként mély benyomást tett rám az a figyelmeztetés, hogy a deepfake a „kommunikációtudományi diskurzusra is erőteljesen hat” (15). Egy ábra segítségével nyomon követhetjük a mesterséges intelligencia képalkotásának fejlődését, ám ez a gyors fejlődés kétségeket vethet fel. Olyan témák merülnek még fel, mint a deepfake oktatási felhasználása, a digitális kriminalisztika vagy az emberi beszéd generálása. Hadd vessek fel itt egy meglátást, amely lehet, hogy nem csupán számomra lényeges, hanem az alapszakosok tájékozódását általánosan is jellemzi! Egy-egy tudományos témában kezdő olvasóként könnyebben tudok ráhangolódni egy olyan könyvre, amely előbb kisebb témákkal foglalkozik részletekbe menően, és majd csak ezt követően hoz átfogó, összegző írásokat. Veszelszki tanulmánya tematikusan komplex, mivel sok kérdéskört taglal, így nehezen tudtam tartani a fókuszt. Ezzel a benyomásommal ellentétes az előszó magyarázata: eszerint az itt megjelenő általános kép a későbbi olvasmányok megértését hivatott elősegíteni. Ez nálam éppen fordítva ment végbe: a kötetben hátrébb sorakozó, inkább részproblémákat elemző írások elolvasása után ismertem fel a nyitó írás kiválóságát. Úgy látszik, szintézist akkor vagyok hajlamosabb elfogadni, ha a részleteket már elsajátítottam... A szerkesztők, kiadók számára érdekes vizsgálat lenne, hogy a Z generáció olvasóira mennyire jellemző ez.
„A deepfake a személy plágiumaként is értelmezhető” (38). Aczél Petra írása nagyon találóan közelíti meg a témát, amikor ezt írja. Ugyanis a deepfake tartalmak célja gyakran a megtévesztés, amire a „plágium” latin értelmezése is ráerősít. Írása alfejezeteiben Aczél többek között a deepfake mint tartalom és mint hazugság működését vizsgálja. Az ötödik pontban, az Epilógusban egy példával él, melyben taglalja, hogy a festményhamisító és a deepfake-programozó egyaránt egy másik személyt másol, és mindkét esetben a kész produktumot befogadó személy „részt vesz a hazugság létrejöttében” (40). Ez a példa engem erősen inspirál és további elmélkedésre buzdít.A kötet többi írásával összevetve ez a tanulmány azok közé tartozik, melyek előszeretettel utalnak más szakirodalmi forrásokra, így a megállapításai összehasonlításokban gazdagok, ez a sokrétű távlatba helyezés pedig elősegíti a befogadó számára a megértést.
2018-tól 2022-ig csaknem 13-szorosára nőtt a deepfake témájú írások száma. Mezriczky Marcell kutatása azt tárja fel, hogy az online sajtóban milyen területekkel hozzák összefüggésbe a deepfake eljárásokat. A szerző nyolc csoportot különített el. A legtöbb megjelenés a „Kiberbiztonság” tárgyára esik. A kategorizálás hasznos, mert a számadatokból a későbbi kutatások is profitálhatnak. Úgy vélem, itt az ideje új felmérést végezni, hiszen az itt megjelenített adatok már 3 évesek. A megjelenésszámokban voltak robbanások, ilyen az orosz-ukrán háború kitörése is, ebből adódóan 2022-ben a „Háború, politika” lett a leggyakoribb kategória. Kíváncsian várom, hogy 2025-ben volt-e hasonlóan kiugró növekedés, és ha igen, milyen témában.
Keleti Arthur tanulmányában már a legelején leszögezi, hogy a deepfake alapjában véve negatív fogalom, amivel egyet kell értenem. Vegyük fontolóra, hogy még ha a deepfake megalkotása és terjesztése hasznos is lenne (de nem az), s még ha leginkább megalkotása közben élhetnénk ki kreativitásunkat, a legtöbbünk mégsem a deepfake létrehozása mellett határoz (s ez így helyes)! Keleti problémásnak tartja azt a felfogást, hogy „abban hiszünk, amit látni vagy tudni vélünk” (63). A deepfake vizsgálata során félrevezet az óvatlan bizalom is. Végezetül arra jut, hogy a rossz szándékú felhasználás veszélyezteti a digitális biztonságot: hiába találhatóak a közösségi médiában tájékoztató kampányok, ez egyelőre kevésnek bizonyul.
Szabados Levente kvantitatív becsléseket végzett a hároméves közeljövővel kapcsolatban. A könyv kiadásától számítva ez a jövő elérkezett, 2025-öt írunk, tehát a becslések az olvasó jelenére vonatkoztak. Kutatása megerősíti, hogy egy-egy deepfake közismertségére befolyással vannak a botrányok, a kedélyeket felborzoló híresztelések. Egy deepfake a rá irányuló gondolkodás nélküli érdeklődés miatt válik felkapottá. A szenzációt sok gyanútlan médiahasználó szívesen osztja tovább ellenőrzés nélkül. A tudatosságra pedig ilyen esetekben van különös szükség: minél inkább magával ragad a hír, annál inkább érdemes résen lenni, tényellenőrzést végezni, feltárni a kontextust. Ha ellenállunk a szelektív kitettségünknek, akkor reflexióval eljuthatunk odáig, hogy megkérdőjelezzük a hír valóságosságát és felfedjük a mélyhamisítást.
Vajon drasztikus fejlődés várható-e a szintetikus média, a képalkotó mesterséges intelligencia terén? Zavarba ejtő kérdés, 2022-höz képest 2025-ben mi számít drasztikusnak. Az esélyeink folyamatosan csökkennek a deepfake felismerésében, ugyanis a technika exponenciálisan fejlődik, a képgeneráló szoftverek egyre kifinomultabbak. Két éve még nagyobb esélyünk volt felismerni a szintetikus tartalmat. Egyes generált képek ma már olyan jól sikerülnek, hogy még a gyakorlott szemet is megtévesztik. A szintetikus média lényege éppen ez: a szimulákrum jelleg, tehát annak a lehetetlensége, hogy támpontot találjunk a valós és a hamis megkülönböztetéséhez.
Miként jelenhet meg a kiberbűnözésben a deepfake? Gyakori eset celebek képmásának felhasználása hamis tartalom létrehozásához. Csalni könnyű, fellépni ellene nehéz. „A deepfake elterjedése nemcsak az elkövetésben segíti a bűnözőket, hanem a védekezésben is” (109). Krasznay Csaba az egyik legfoglalkoztatottabb médiaszakértőnk a kiberbiztonság terén. Egyik példája egy hazai eset, amely azért érdekes, mert eddig inkább külföldi példákról olvashattunk. Így rájövünk, hogy a veszély nem csupán tőlünk távol létezik. A deepfake a katonai tevékenységekben is megjelenik: lélektani műveletekhez használják információs fölény elérése érdekében.
Ha nem vagyunk jártasak a jog világában, akkor a kötet jogról szóló fejezete nehézségeket okozhat a szakkifejezések miatt. A szerkesztői munkát dicséri, hogy mire idáig eljutunk az olvasásban, addigra már a deepfake jelenség számos aspektusát megismerhettük. Így a jogban járatlan olvasó a maradék erejét most a jogi kontextus feldolgozására fordíthatja.
Lendvay Gergely Ferenc azt a felfogást járja körül, hogy nem lenne helytálló a deepfake betiltása vagy korlátozása, mert ez a szólás tiltását vagy korlátozását jelentené. Ha szabad ilyen bonyolult jogi témában vélekednem, én azt mondom, hogy a véleménynyilvánításnak és a nézetek megosztásának sokféle formája létezik, így egyáltalán nem magától értetődő választás, ha valaki deepfake tartalom előállítása mellett dönt. Kínában a deepfake-rendelet új jogi gondolkodást jelez, amely összességében pozitív értékeléseket kapott. Ott a deepfake szabályozása, visszatartása erős tendencia. A szabályozás hátulütője a szimulákrumból adódik: sajnos fennáll a veszély, hogy a valós tartalom korlátozódik, míg a hamisítás szabad utat kap.
Eszteri Dániel két közismert deepfake videót elemez: a főszereplő Barack Obama, illetve Volodimir Zelenszkij. Hajlamosak vagyunk az ezekhez hasonló szintetikus tartalmak hitelességét kevésbé megkérdőjelezni, ha a minőségük kiváló. Ehhez az szükséges, hogy minél több adaton alapuljon az elkészítésük. Ez a két anyag azért kapott óriási visszhangot a médiában, mert a politikusok deepfake videóinak a hírértéke eleve is nagyobb. Eszteri felhívja a figyelmet arra, hogy bármely információ, amely egy személyt közvetlenül vagy közvetetten azonosíthatóvá tesz, már visszaélés a személyes adattal. A magyar politikai életben megnőtt a deepfake videók száma, ezért jó lesz tudatában lenni annak, hogy a közszereplő személyén végzett bármely művelet adatkezelésnek minősül.
Ha igazán részletes és mindenre kiterjedő írást szeretnénk olvasni a deepfake jogi összefüggéseiről, akkor Miklós Gellért tanulmányát tartom erre a legalkalmasabbnak. A mélyhamisítást differenciálhatjuk a kockázat alapján: lehet tiltott, nagy kockázatú, korlátozott kockázatú, minimális kockázatú vagy nem kockázatos. A rendeletek és irányelvek között egyik a médiaszolgáltatásokról szól. Miklós említi a EU dezinformációval kapcsolatos magatartási kódexét is, amelyet olyan szolgáltatók is aláírtak, mint a Twitter vagy a TikTok.
Ronald F. Blawko, Sylvia Novack, Elis, Knox Frost és Virtual Colonel. Ők mindannyian CGI-influenszerek, akiket Guld Ádám mutat be nekünk. Nem gondoltam volna, hogy nagyobb üzleti haszon származhat a gép által generált karakterekből, mint a klasszikus influenszerekből. Van ráció abban, hogy a CGI-influenszerek nem keverednek botrányba, megbízhatóak, nem okoznak problémát. Ezek a géppel kreált influenszerek mégis vegyes érzéseket váltottak ki a közösségi média használóiból. Elis karaktere, aki egy kisbaba, sokak számára ijesztőnek hatott a kinézete miatt, fogadtatása többségében negatív volt. Ellenben Sylvia szakmai körökben is jelentős visszhangban részesült, jóllehet nem volt sok követője. Megalkotója a halál témáját akarta mentesíteni a tabutól, így Sylvia három naponta öregedett egy évet. Rövid „élete” során dolgozott együtt divatcégekkel, interjút adott a Cultured magazinnak. Bátran ajánlom a többi CGI-influenszer felfedezését is, ugyanis igazán érdekes és elgondolkodtató karakterek.
Gocsál Ákos értekezéséből kiderül, hogy a vonzóbbnak érzékelt hang alapján kedvezőbbnek ítéljük meg a személyiséget. Egy telefonos szolgáltató vállalat megítélése negatív lehet, ha kellemetlen az általuk használt felolvasó hangja. De a reklámhangok kiválasztásakor is fontos tényező a hang milyensége. Meglepő, hogy a Gocsál által végzett kísérletekben a mély és gyorsított női alaphang iránt nagy bizalmat tápláltak a tesztalanyok. Melyik alaphang kapta a legkevesebb bizalmat a kísérlet során? A választ nem árulom el, majd kiderül a tanulmány elolvasása során.
Beauty.AI szépségverseny? Robot zsűritagok? Ez nem kitaláció, ez a valóság. Ha eddig nem hallottunk volna ilyesmiről, akkor Horváth Evelin betekintést ad egy speciális rendezvénybe. Az írás arról győz meg, hogy a deepfake esztétikai téma is, hiszen a szépség és a szépségideál megalkotásához is használják ezt a médiatechnikát. Aki jártas a képszerkesztés, a retusálás, a képalkotó applikációk világában, annak garantáltan hasznos és érdekes ez az olvasmány, melyet közérthető megfogalmazása még élvezetesebbé tesz.
„A kortárs kultúra tehát hatással van a kapcsolati sémákra, az emberi viszonyokra és életmódra” (241). – állapítja meg Tari Annamária, akinek írásában nem kizárólag a deepfake kap központi szerepet, hanem a kortárs média egyes problémái is. Kultúránk részét képezik a valóságshow-k, amelyek arra tanítanak, hogy saját érdekeinket kell szem előtt tartani és keménynek kell lenni. Ebben a közegben a deepfake zsaroló eszközzé is válhat, gondoljunk a bosszúpornóra vagy az online bullyingra.
Kárpáti Andrea tanulmánya a pedagógusok és a diákok médiatudatosságát vizsgálja. Egy kutatás eredményeit ismerteti: azt vizsgálták, hogy az eltérő életkorú és képzettségű személyek tudnak-e különbséget tenni a deepfake és a valódi videók között. Az iskolában is jelen van a deepfake, ám súlyos elmaradás, hogy még nem oktatják, hogyan ismerjék fel a diákok. Gimnáziumi éveim során én sem voltam tisztában a fogalommal, pedig kiemelten fontos lett volna az ismerete annak fényében, hogy a Z generációsok mindennapjaiban jelen van a szintetikusan generált dezinformáció. Kárpáti meglehetősen jól látja azt, hogy „az oktatásnak a hiteles forrás szerepét kell betöltenie” (262). A könyv segít megértenünk, hogy a deepfake nem pusztán technológiai, hanem komplex gazdasági, társadalmi, jogi, esztétikai, szórakoztatóipari jelenség. Az olvasás során szem előtt kell tartanunk, hogy 2023 és 2025 között rengeteget fejlődött a szintetikus média generálására alkalmas technika.