A Magyar Kommunikációtudományi Társaság konferenciái évek óta olyan találkozási pontot jelentenek, ahol a kommunikáció- és médiatudomány különböző generációi, kutatási irányai és intézményei találkoznak egymással. A rendezvény nem csupán az új eredmények bemutatására ad lehetőséget, hanem új szakmai kapcsolatok kialakulására, közös kutatások elindítására és a tudományos párbeszéd erősítésére is. A tudományos közösségbe való bekapcsolódás ugyanis nem a doktori fokozat megszerzésével kezdődik, hanem az első konferencia-előadással, az első szakmai vitával, az első kérdéssel. A Magyar Kommunikációtudományi Társaság konferenciája éppen ezért nemcsak a tapasztalt kutatók fóruma, hanem kiváló lehetőség mindazok számára is, akik most kapcsolódnak be a kommunikáció- és médiatudomány világába.
2026. június 19-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adott otthont a Magyar Kommunikációtudományi Társaság éves konferenciájának, amely nem véletlenül kapta a „Volt egyszer egy doktori iskola” címet. Az esemény egyszerre volt tudományos fórum és közösségi találkozó: emlékezés a Társadalmi Kommunikáció Alprogram három évtizedes örökségére, valamint betekintés a kommunikáció- és médiatudomány aktuális kutatási irányaiba.
A konferencia hátterében egy különleges történet áll. Az 1996-ban indult Társadalmi Kommunikáció Alprogram meghatározó szerepet játszott a magyar kommunikáció- és médiatudomány intézményesülésében. A program Pécsről Budapestre, majd a Budapesti Corvinus Egyetemre került, miközben sajátos szakmai kultúráját végig megőrizte. A konferencia résztvevői ma már egyetemeken, kutatóintézetekben és a kommunikációs szakma különböző területein dolgoznak, ugyanakkor közös tudományos gyökereik továbbra is összekötik őket.
A konferencia résztvevőit Dr. Horányi Özséb a Társadalmi Kommunikáció Doktori Alprogram alapítója videóüzenetben köszöntötte. Beszédében felidézte a doktori iskola létrejöttének körülményeit, kiemelte a tudományos műhely közösségteremtő erejét, és hangsúlyozta, hogy a kommunikációkutatás fejlődésének egyik legfontosabb feltétele ma is a nyitott szakmai párbeszéd és a különböző nézőpontok találkozása.
(A kép készítője: Ács Péter)
A köszöntőt követően a résztvevők betekintést kaptak egy folyamatban lévő kutatásba, amely a Társadalmi Kommunikáció Doktori Alprogram történetét, működését és tudományos hatását vizsgálja. A kutatás dokumentumelemzésre, interjúkra, kérdőívekre és egyetemi adatok feldolgozására épül. Az eredmények szerint a doktori iskola legnagyobb értéke nem csupán az oktatásban, hanem a tudományos szocializációban rejlett. A beköszönő és elköszönő konferenciák, a műhelyviták, a közös publikációk és a mentorálás olyan szakmai közösséget hoztak létre, amely erősítette a kutatói identitás kialakulását. Az őszre tervezett fókuszcsoportos interjút megalapozandó készült egy pilot kérdőív a program korábbi hallgatóival. A résztvevők visszajelzései alapján a program jelentős hatást gyakorolt a vitakultúrára, a rendszerszemlélet fejlődésére és a tudományos önkép formálódására. A sikeresség egyik legfontosabb tényezője a közösségi beágyazottság és a szakmai kapcsolatok kialakulása volt. A kutatás arra a következtetésre jutott, hogy a doktori képzés nem pusztán tudásátadás, hanem a kutatóvá válás komplex folyamata, amelyben a tudás, az identitás és a közösségi tanulás egyszerre fejlődik. Az előadást Korpics Márta, Hofmann Nikolett, András Hanga és Dömötör-Orosz Viktória tartották.
A kutatás bemutatását egy kerekasztal beszélgetés követte, amelyben a program korábbi hallgatói vettek részt. A beszélgetés résztvevői Andok Mónika, Csiszér Annamária és Szabó Levente voltak. Moderátorként Korpics Márta vezette a beszélgetést. A beszélgetésbe nemcsak a kerekasztal meghívottjai, de a hallgatóság is bekapcsolódott. A személyes történetek és szakmai reflexiók jól érzékeltették, hogy a doktori iskola nem csupán képzési programként működött, hanem olyan tudományos közösségként is, amely hosszú távon meghatározta a résztvevők kutatói pályáját és szakmai kapcsolatrendszerét. A kerekasztal-beszélgetés során hamar világossá vált, hogy a doktori iskola emléke nem pusztán nosztalgikus visszatekintés. A résztvevők egymás mondataira reflektálva idézték fel első konferenciaélményeiket, meghatározó oktatóikat és azokat a szakmai vitákat, amelyek későbbi kutatói gondolkodásukat is formálták. A közönség kérdései pedig azt mutatták, hogy ezek a tapasztalatok ma is inspirálóak a fiatalabb generáció számára.
A kommunikáció- és médiakutatás új kihívásai
A konferencia előadásai két szekcióban kerültek bemutatásra. Az első szekció előadásai jól tükrözték, hogy a kommunikáció- és médiatudomány milyen intenzíven reagál a technológiai fejlődésre, különösen a mesterséges intelligencia megjelenésére, ugyanakkor továbbra is kiemelt figyelmet fordít a társadalmi jelenségek empirikus vizsgálatára és az interdiszciplináris megközelítésekre. Myat Kornél a nagy nyelvi modellek felsőoktatási integrációjának lehetőségeit és dilemmáit elemezte. Kutatása szerint az MI nem csupán új technológiai eszköz, hanem olyan tényező, amely a tantervek, az oktatási módszerek és az akadémiai integritás újragondolását is megköveteli. Az előadás élénk szakmai diskurzust indított arról, hogy a felsőoktatásnak miként kell alkalmazkodnia a generatív mesterséges intelligencia gyors fejlődéséhez, és milyen új kompetenciák válnak nélkülözhetetlenné a kommunikációs szakemberek képzésében. P. Szilczl Dóra még tovább lépett az MI szerepének értelmezésében, előadása azt a kérdést járta körül, mi történik akkor, amikor a mesterséges intelligencia már nem csupán segítő eszköz, hanem aktív résztvevőként jelenik meg a csoportkommunikációban. Hogyan változnak meg a csoportszerepek? Lehet-e az MI szakértő vagy moderátor? Milyen új dinamikák alakulnak ki az ember-gép együttműködésben. Az online nyilvánosság egyik legégetőbb problémájával foglalkozott Németh Márton és Németh Erzsébet kutatása. A közösségimédia-kommentek elemzése során humán és mesterséges intelligencia alapú kódolási módszereket hasonlítottak össze. Az eredmények árnyalják az online agresszióról alkotott közvélekedést. Bár a felhasználók gyakran érzékelik az agresszív kommunikáció jelenlétét, a ténylegesen súlyosan agresszív vagy fenyegető hozzászólások aránya viszonylag alacsony. A kutatás szerint az MI hatékony eszköz lehet a nagyméretű kommentkorpuszok elemzésében, ugyanakkor továbbra sem helyettesítheti teljes mértékben az emberi értelmezést. A digitális termékfejlesztés világába vezette be a hallgatóságot Herendy Csilla előadása, amely a UX-kutatás módszertani sokszínűségét mutatta be. A felhasználói élmény vizsgálata ma már messze túlmutat a weboldalak használhatóságának elemzésén: a kutatások a felhasználói gondolkodás, viselkedés, igények és motivációk feltárását is célozzák. Az előadás egyik fontos üzenete szerint a sikeres fejlesztések kulcsa nem feltétlenül a nagy mintás vizsgálatokban, hanem az eltérő kutatási módszerek. A bemutatott példák jól érzékeltették, hogy a felhasználói élmény kutatása ma már stratégiai jelentőségű eszköz nemcsak az üzleti, hanem a közszféra digitális fejlesztéseiben is. Szabó Levente kutatás azt vizsgálja, hogy a kommunikációelmélet és a filozófiai episztemológia szemlélete alkalmazható-e a biológiai percepció értelmezésére, különös tekintettel arra, hogy a retina funkcionális szerkezete miként alakítja a külvilág reprezentációját. Kiemelt céljuk a Müller-sejtek fényvezető tulajdonságainak feltárása, amelyek hipotézisünk szerint új szerepet játszhatnak a vizuális információfeldolgozásban és a percepció mechanizmusaiban. Hosszabb távon azt is vizsgálják, hogy e biooptikai struktúrák működése mutathat-e kvantummechanikai relevanciát, és hozzájárulhat-e új, interdiszciplináris kutatási irányok megnyitásához. Az előadás különlegességét az adta, hogy a kommunikációelmélet fogalmait olyan természettudományos kérdések felé nyitotta meg, amelyek ritkán jelennek meg kommunikációkutatási konferenciák programjában, ezzel is demonstrálva a kommunikációtudomány interdiszciplináris potenciálját.
A csoportok és szervezetek kommunikációs kihívásai
A második szekció előadásai elsősorban azt vizsgálták, hogy a kommunikáció miként formálja a társadalmi együttműködést, a szervezetek működését és a közösségi részvételt különböző társadalmi kontextusokban. Vizler Eszter és Utassy Luca kutatása a magyar fiatalok politikai érdeklődését vizsgálta. Eredményeik szerint az intézményi és médiabizalom szoros kapcsolatban áll a politikai érdeklődéssel, míg a közösségi média puszta használata önmagában nem magyarázza annak alakulását. Velics Gabriella előadása pedig arra emlékeztetett, hogy válsághelyzetekben a legmodernebb technológiák mellett a hagyományos médiumoknak is fontos szerepe lehet. A közösségi rádió számos országban bizonyult hatékony alternatívának az oktatás fenntartásában akkor, amikor az online hozzáférés nem volt biztosított. A konferencia egyik fontos témája a fenntarthatóság társadalmi beágyazottsága volt. András Hanga kutatása arra mutat rá, hogy a helyi identitás és a lakókörnyezethez való kötődés jelentős hatással van a fenntarthatósági attitűdökre és a közösségi részvételre. Az eredmények szerint a környezettudatos magatartás nem pusztán egyéni döntés kérdése: a közösségi normák, a helyi összefogás és az adott településhez való érzelmi kötődés is meghatározó szerepet játszik. A felsőoktatási intézmények számára a reputáció ma már stratégiai jelentőségű erőforrás. Molnár Bálint előadása arra hívta fel a figyelmet, hogy a közösségi média egyszerre kínál lehetőségeket és hordoz kockázatokat az egyetemek számára. Az algoritmusvezérelt nyilvánosság, az azonnali visszacsatolások és az MI-alapú kommunikációs eszközök új kihívások elé állítják az intézményeket. A szekció előadásai közös tanulságként azt hangsúlyozták, hogy a kommunikációs folyamatok megértése ma már elválaszthatatlan a digitális technológiák, a társadalmi bizalom és a fenntartható közösségi működés vizsgálatától.
Egy élő tudományos közösség lenyomata
A „Volt egyszer egy doktori iskola” konferencia megrendezését nem a nosztalgia vagy csupán a megemlékezés motiválta. Az előadások világosan jelezték, hogy a Társadalmi Kommunikáció Alprogram öröksége ma is élő tudományos közösségben testesül meg. A kutatók ugyan eltérő témákat vizsgálnak a helyi identitástól a mesterséges intelligencián át a politikai kommunikációig, mégis közös bennük a kommunikációs jelenségek társadalmi jelentőségének vizsgálata. A konferencia legfontosabb üzenete talán éppen ez: a kommunikációkutatás folyamatosan változik, új technológiákra és társadalmi kihívásokra reagál, miközben megőrzi azt a közösségi és tudományos hagyományt, amelyet egykor egy doktori iskola alapozott meg.
(A kép készítője: Ács Péter)
A rendezvény egyúttal azt is megmutatta, hogy a Társadalmi Kommunikáció Doktori Alprogram öröksége nem lezárt történet, hanem ma is élő szakmai hálózatként működik tovább. A különböző intézményekben dolgozó kutatók közös gondolkodása, együttműködései és egymás munkájára való reflexiói azt bizonyítják, hogy a doktori iskola szellemisége továbbra is meghatározó szerepet játszik a hazai kommunikáció- és médiatudomány fejlődésében.
A „Volt egyszer egy doktori iskola” konferencia egyszerre idézte fel egy meghatározó tudományos műhely örökségét és mutatta meg a kommunikációkutatás jelenét. A bemutatott kutatások, az élénk szakmai viták és az újraéledő személyes kapcsolatok egyaránt azt bizonyították, hogy a Magyar Kommunikációtudományi Társaság olyan szakmai közösséget épít és tart életben, amelyben az új ötletek, a kritikus gondolkodás és az együttműködés természetes módon találkoznak. Ez a közösség teszi igazán értékessé a konferenciát – és ezért érdemes újra és újra részese lenni.
A konferenciáról különszám készül, amely a Jel-Kép folyóiratban jelenik meg.